"A kultúra csábítása"
Négy paripa ágaskodik föl a kastély szökőkútjának vizéből. Erőteljes mozdulataikkal a márványból faragott állatok teljesen életszerűnek tűnnek. Talán még a horkantásaikat is hallani? Nem, ez nem érzékcsalódás. Művészien felszerszámozott, hús-vér lovak várakoznak a konflisokba fogva a kastély előtti téren, a következő városnéző vendégekre várva. Mozart szülővárosában a látogató túlságosan is könnyen szabadjára engedheti a fantáziáját. A csaknem érintetlenül megmaradt óvároson át úgy sétálhat végig a Salzach partján, mintha az időgép visszavitte volna a barokk korba. A városképre ugyanis leginkább a barokk kor fényűzést kedvelő hercegprímásainak építkezési kedve nyomta rá a bélyegét. De a természet is hozzásegített. Salzburg régi városmagját hegyek ölelik körül, ezek egyikén nyugszik fenségesen a vár. Nyolc évtizeddel ezelőtt változtatta óriási színpaddá az egész várost és alapította meg a Salzburgi Ünnepi Játékokat a nagy rendező, Max Reinhardt. Az elbűvölő építészeti háttér és a világhírűvé vált Ünnepi Játékok jelentik a város vonzerejét, de ugyanezek a körülmények idézik elő problémáit is. Vannak időszakok, amikor ez a szabadtéri múzeummá vált város alig bírja elviselni a hatalmas turistaáradatot. De van Salzburgban a kultúra csábítása mellett még egy másik, ugyancsak művészi formában tálalt, ám édes csábítás is - a Mozart golyócskák.