A legkedvezőbb árak alakulása:
Legjobb ár:
- 8 nap / 7 éj
548 490 Ft / fő
- 8 nap / 7 éj
548 490 Ft / fő
A program során helyi besorolású 3 vagy 4 csillagos hotelekben szállunk meg.
Körutazás Jordániában, Holt-tengeri pihenéssel, 3-4*-os szállásokon
Egyéb szolgáltatások:
3-4*, Hotel
1. nap: Budapest – Amman
Elutazás Budapestről Ammanba, a Jordán Hásimita Királyság fővárosába közvetlen repülőjárattal. A megérkezés után elkezdjük városnézésünket Ammanban, amely a világ egyik legrégibb városa. Fénykorát Philadelphia néven élte, Traianus római császár idején. Első állomásunk a Citadella lesz, a város egykori fellegvára, mára már a különböző kultúrák és vallások romjainak színhelye (pl. Herkules-templom, Bizánci bazilika stb.). Majd a római időből származó színház következik, amely egykoron akár 6 000 ember befogadására is alkalmas volt és felújítását követően még ma is rendezvények helyszíne. A program a városközpontban folytatódik: piac, templomok, mecsetek majd végül az új modern városnegyedet tekintjük meg. A program végeztével transzfer a szállodába. Szállás és vacsora a belvárosi szállodában, Hotel Mena Tyche, Amman (vagy hasonló).
2. nap: Amman - Jerash - Holt-tenger
Reggeli a szállodában, majd a kijelentkezés után Jerash-ba utazunk, amely fénykorát szintén a római uralom alatt élte, majd hanyatlásnak indult. A város a 19. század környékén indul újra fejlődésnek. Jerash, Petra után a második legkedveltebb turistacélpont Jordániában! Ez annak is köszönhető, hogy a római és bizánci korból származó épületek kivételesen jó állapotban maradtak fenn. Sétálgatunk utcáin, közben megismerjük színházait, templomait (Zeusz, Artemisz, Bizánci), az Ovális Fórumot és a Hippodromot (kocsiversenypálya), amely valaha kb. 15 000 néző befogadására volt alkalmas. A program végén tovább utazunk a Holt-tengerhez. Szállás és vacsora a tengerparti szállodában, Grand East Hotel, Holt-tenger (vagy hasonló).
A kötelező szilveszteri vacsora felára ellenében az esti program a következő:
különlegesen gazdag büfévacsora, élőzene, hastáncos fellépő
3. nap: Holt-tenger
Reggeli a szállodában majd szabadprogram. Lehetőség nyílik a szilveszteri mulatságot kipihenni, a Holt-tenger jótékony gyógyhatásával! A szálloda spa részlege és a tengerpart rendelkezésre áll!
Fakultatív program: Jézus keresztelő helye a Jordán folyónál, Bethánia. Délutáni, kb. 3 órás időtartamú programunk keretében ellátogathatunk a Jordán folyóhoz, mely nemcsak az ország névadója, de természetes határ Jordánia és a mai palesztin hatósági területek között, illetve a világ egyik legszentebb folyója is egyben. Keresztelő Szent János több keresztény egyház szerint is ezen a helyen keresztelte meg Jézust a folyó keleti partján, így a Holt-tengertől kilenc kilométerre északra található helyszín a világ egyik legfontosabb bibliai felfedezése. A hagyományok szerint itt került sor nemcsak Názáreti Jézus, de az első öt Apostol megkeresztelésére is, mint ahogyan Illés próféta is egy közeli dombról emelkedett az égbe, korábban az Ótestamentumban pedig itt vezette át Józsué is seregeit a Jordánon át Jerikó irányába, a Kánaán földjére. Azóta hét egyház is templomot emelt itt: a kopt, az orosz, az etióp, a görög, a román és a szíriai ortodox egyház, valamint a katolikus ferences rend. A terület 2011 óta látogatható különleges engedéllyel. A program ára a helyszínen fizethető, 60 USD/fő, kérjük részvételi szándékát a helyszínen idegenvezetőnknél jelezze.
Este vacsora a szállodába Grand East Hotel, Holt-tenger (vagy hasonló).
4. nap: Holt-tenger – Nebo-hegy – Madaba – Shobak - Kis-Petra - Petra
Reggeli a szállodában, majd első állomásunk a Nébó-hegy, Isten e hegytetőről mutatta meg Mózesnek az Ígéret Földjét, Mózes emlékére itt templomot is állítottak, mivel feltételezések szerint a sírja is itt található. Tovább utazunk Madaba, “a mozaikok városa” felé. Az 1884-ben felfedezett, eredetileg 560-65 között készült mozaiktérkép az eddigi legkorábbi kartográfiai ábrázolása a Szentföldnek. A mozaik ma már a görög-ortodox Szent György- templomban található. Ezt követően dél felé haladva rövid panoráma fotó megállót teszünk Shobak, az egykori Montreál váránál, amelyet a 12. században építettek a Szentföldet visszafoglalni kívánó keresztes lovagok. A robosztus erődítmény a festői magaslaton madártávlatból is lenyűgöző látványt nyújt. A nap végén, mielőtt megérkezünk Petrába, ahol a szállásunk lesz, még megismerkedünk annak "kistestvérével", Kis-Petrával. Az egykori karavánszerájként funkcionáló helyszín ízelítőt ad abból, amit következő nap "nagyban" megcsodálhatunk: sziklából kifaragott, fenséges épületeihez ugyancsak egy szűk szurdok vezet, akárcsak Petrában. Vacsora a szállodában, Hotel Amra Palace (vagy hasonló).
5. nap: Petra – Wadi Rum
Reggeli a szállodában, majd következik egy csodálatos nap a Világ Hét Új Csodájának egyikében: Petrában. A Nabateusok egykori fővárosa egyedülálló élményt biztosít az idelátogatóknak. A sziklából kifaragott város romjai, hatalmas sírtemplomai és varázslatos természeti környezete egyedülálló komplexumot alkotnak. Petra 1985 óta az UNESCO kulturális Világörökségeinek egyike. A városba vezető utat a Szik szurdokon keresztül (kb. 1,5 kilométer) sétálva tesszük meg. Petra legcsodálatosabb épületének bejáratnál tornyosuló kincstárnak a látványára nehéz felkészülni, mindenkit rabul ejt. A kincstár mögött a szűk szurdok széles völggyé válik. Mindenfelé egy elveszett civilizáció romjait látjuk. Egy templomot, egy színházat, valamint több tucat sírt. Szabadidőben lehetőség van ellátogatni a Kolostorhoz is, amely a hegytetőn található. Elszigetelt fekvésével fenségességet és nyugalmat áraszt, így semmiképpen nem érdemes kihagyni. A program végeztével tovább indulunk Wadi Rum-ba, ahol egy hangulatos sátortáborban kapunk szállást és vacsorát. Luxury Rum Magic Camp (vagy hasonló).
6. nap: Wadi Rum - Akaba
Reggeli után elindulunk felfedezni a sivatagot. Wadi Rum Jordánia déli részén található Természetvédelmi Terület, 2011 óta az UNESCO természeti és kulturális világörökségének része. Vörös homok, gránit hegységek, ősi sziklarajzok, ókori sziklafeliratok mellett a sivatag legendás alakjának, Arábiai Lawrence emlékét is megidézhetjük, aki az I. világháború éveiben itt vezette a beduin sereget a törökök ellen. Terepjáróra átszállva közel 2 órás dzsiptúrában lesz részünk a tájon, ami leginkább a Mars bolygó felszínét idézi, és számos film forgatási helyszíne is volt. A program végén tovább utazunk Akabába, ahol a szállásunk lesz.
Délután fakultatív program: hajókirándulás a Vörös-tengeren. Kb. 3,5 órás hajókirándulás keretében fedezhetjük fel mindazt a csodát, amiről a Vörös-tenger méltán híres: kristálytiszta vizei gyönyörű korallszirtek, színes halak otthona. Akaba vizei ugyancsak ismertek egy elsüllyedt hajó roncsáról, mint ahogyan napjainkra egy tank és egy repülőgép is elsüllyesztésre került mesterségesen, hogy egyfajta víz alatti múzeumként funkcionáljon a vízivilág szerelmeseinek. Mindebből mutatunk ízelítőt kirándulásunk során, ahol mind búvárszemüveggel és pipával végzett felszíni búvárkodásra (snorkeling) lesz lehetőségünk, mind pedig a hajó üveg fenekén kémlelhetjük a látványosságokat. Búvárszemüveg, pipa, törölköző a hajón biztosított a résztvevőknek. A program tartalmaz egy könnyű ebédet is, amit a fedélzeten fogyaszthatunk el. A program ára a helyszínen fizethető, 50 USD/fő, kérjük részvételi szándékát a helyszínen idegenvezetőnknél jelezze.
Szállás és vacsora Akaba Hotel Lacosta (vagy hasonló).
7. nap: Akaba - Amman
Reggeli után délelőtt szabadprogram, lehetőség nyílik Akaba további felfedezésére. Délután észak felé utazunk a fővárosba. Szállás és vacsora a belvárosi szállodában, Hotel Mena Tyche, Amman (vagy hasonló).
8. nap: Amman - Budapest
Korai reggeli, majd transzfer a repülőtérre. Hazautazás Budapestre, érkezés a menetrend szerint a délutáni órákban.
FONTOS INFORMÁCIÓ: lemondás esetén a repülőjegy 110 000 Ft / fő ára (amely tartalmazza a repülőtéri illetéket és a légiközlekedési pótdíjat is) nem visszatéríthető!
Minimális utaslétszám: 20 fő
Szálláshelyeink mozgáskorlátozott utazók számára korlátozottan foglalhatók. Akadálymentesített szobafoglalási lehetőségekről érdeklődjön irodánkban.
Poggyász információk:
Egy darab 40*30*20 cm méretű kis kézipoggyász szállítható személyenként ingyenesen, amelynek el kell férnie az ülés alatt.
Amennyiben Elsőbbségi beszállást vásárol, akkor egy kis- és egy nagyméretű kézipoggyászt is felvihet az utastérbe (55x40x23cm méret és maximum 10kg súlyú).
A weboldalon megjelenített "Teljes részvételi díj" az alábbi szolgáltatásokat tartalmazza:
Részvételi díj repülővel szállással és félpanziós ellátással, repülőtéri illetéket, transzfereket Jordániában, foglalási díjat, vízumot és ügyintézési költséget, a magyar nyelvű idegenvezetést, kisméretű kézipoggyászt.
A részvételi díj az alábbi szolgáltatásokat nem tartalmazza: A biztosításokat és a helyszínen fizetendő költségeket.
A sztornóbiztosítás a részvételi díjra, a repülőtéri illetékre, a transzferre, vízumra és a hozzá tartozó ügyintézésre vonatkoznak. A repülőtéri illeték összege és a pótdíjak mértéke a deviza forint árfolyamának és az olaj világpiaci árának időközi módosulása miatt változhat.
A feltüntetett díjakon felül kötelezően fizetendő:
Külön kérhető:
Tervezett menetrend:
Budapest - Amman 06:20 - 11:45
Amman - Budapest 12:20 - 14:15
A légitársaságok a változás jogát fenntartják. Az időpontok helyi időben értendőek.
BEUTAZÁSI FELTÉTELEK:
A Jordán királyság 2022. március 1-től megszüntette a PCR tesztelési kötelezettséget, valamint 2023 júliustól már az online regisztrációt sem kell elvégeznie az utazónak.
KÜLÖNLEGES ÉTKEZÉS, ÉTEL INTOLERANCIA:
Körutazásunk során a Jordániai szállodákban a reggelik és a vacsorák is büfé jellegűek. A büfé reggeli esetében kiemelkedően széles választék áll rendelkezésre és a vacsorák is több fogást tartalmaznak. A vacsoráknál jól elkülönülnek a párolt zöldségek és a húsok. Így a különböző étel intoleranciában szenvedő utasaink a kívánságaiknak megfelelően, ezekből tudnak választani.
Kérjük vegyék figyelembe, hogy a programunk félpanziós ellátásaként biztosított reggeli és vacsora esetén, semmilyen különleges menüt nem áll módunkban visszaigazolni.
Ez az ajánlat utazási csomagként értékesíthető.
Bethany (Al-Maghtas) Keresztelő Szent János több keresztény egyház szerint is ezen a helyen keresztelte meg Jézust, a Jordán folyó keleti partján fekvő helyszín, a világ egyik legfontosabb bibliai felfedezése a Holt-tengertől kilenc kilométerre északra található. A hely a zsidó hagyomány szerint az egyiptomi kivonulást követően, a Nébó-hegy felől érkezve itt keltek át a Jordán folyón az Ígéret föld felé. A keresztény tanítások, a tudósok és régészek szerint ezen a helyen lakott és tevékenykedett Keresztelő János és itt történik a Názáreti Jézus és az első öt Apostol megkeresztelése.
Már a középkor óta a keresztény zarándokok egyik legfontosabb állomásának tekintik, a két világháború között, ezen a helyen hét egyház is templomot emelt: a kopt egyház, az orosz, az etióp, a görög, a román és a szíriai ortodox egyház, valamint a katolikus ferences rend.
A mai Jordán emberek büszkén megmutatják azt a szent helyet, ahol 3 Pápa is megfordult. 2000-ben II. János Pál pápa avatta fel a helyet, 2009-ben XVI. Benedek Pápa, öt évvel később pedig Ferenc Pápa látogatott ide.
A terület legnagyobb részét az 1967-es háború óta csak szögesdrót mögül lehetett megtekinteni, mert lezárták, lévén a Jordán-Izraeli határon helyezkedik el. De 2011 óta különleges engedéllyel látogatható. A program ára csak a helyszínen fizethető, de kérjük részvételi szándékát előre jelezze érkezéskor.
Minimum létszám: 20 fő
Időtartam: kb. 3-3,5 óra
A vörös tengerre kelve, hajóról tudjuk felfedezni Akaba gyönyörű városképét, épületeit és a mögötte magasodó vörös sziklahegyeket. Az öböl közepéről megpillanthatjuk a szomszédos, izraeli oldalon fekvő Eilat, valamint az egyiptomi oldalon fekvő Taba városait is. Ha már jól körbe néztünk és feltérképeztük a környéket, akkor megkezdhetjük a tenger alatti világ felfedezését. Az út során számos gyönyörű búvár- és snorkeling-helyszínt látogatunk meg és megcsodáljuk a leírhatatlan szépségű korallokat és színpompás halakat is. A hajó hátoldala alkalmas a snorkelingesek és búvárok vízbe való könnyű bejutására, természetesen, akik jól úsznak, azok is bemehetnek a vízbe (egy úszómester felügyelete mellett). Akik pedig a hajón maradást választják, azok a hajó üvegfenekén keresztül tudják megnézni a tenger növény- és állatvilágát.
Ha már kijöttünk a vízből, lezuhanyoztunk és megtörölköztünk (tiszta törölközőt kapunk a hajón), jöhet a jól megérdemelt ebéd, amelyet a hajón frissen grilleznek (barbecue) és salátával valamint frissítővel tálalnak.
Minimum létszám: 10 fő
A naptár segítségével válassza ki mikor kíván indulni! A naptár csak a foglalható időpontokat tartalmazza. Az idősávon jobbra-balra tud mozogni a nyilak segítségével, választását pedig a sárga szín jelöli.