Skócia, a legendák földje, mely az összetett történelmével és a buja tájaival a kalandvágyó természetünknek kihívást jelent. Ez a hely mindenki számára tartogat valamit, bár Skócia egy kis ország, azonban nagy hatással van azokra, akik keresztül mennek rajta...

Az ír sziget meghódítása - Budapest, Repülő

Az ír sziget meghódítása - Budapest, Repülő  

Egyesült Királyság, Észak-Írország, Dublin
Indulások: 2026.05.10-tól
Időpontok: 2 db
Ellátás: félpanzió
Típus: körutazás
Szállás: Egyéb
Utazás: menetrendszerinti járattal

Program:

Tavaszi csoport programja (a nyári csoport programját lentebb találja):

1. NAP BUDAPEST – ÍRORSZÁG Utazás menetrend szerint a reggeli órákban az ír szigetre, ahonnan elindulunk a látnivalók felfedezésére. Belfastba érkezve buszos panoráma városnézésünk során megtekintjük többek között az impozáns Városházát, az Operaházat és a berlini fal belfasti alteregóját, a Békevonalat, mely még ma is áll, elválasztva egymástól a katolikus, valamint a protestáns városrészt. Ezután a kikötő felé vesszük az irányt, mely arról is híres, hogy több mint száz évvel ezelőtt itt épült a Titanic, amely 1912-ben Southamptonból indult első, s egyben utolsó útjára. A hajó rövid történetét bemutató látványos kiállításon megismerhetjük a hajógyárat, a hajó belsejét, a végzetes utazást a katasztrófáját, és annak utóéletét. Délután meglátogatunk egy whiskeylepárlót, ahol megismerkedhetünk a nemes nedű gyártási folyamatával és meg is kóstolhatjuk azt. Szállás Belfastban. 2. NAP ÓRIÁSOK LÉPCSŐJE – DUNLUCE – BUSHMILLS – DERRY – SLIGO Reggel az ír sziget egyik leglátványosabb partszakaszát, az Atlanti-óceánnál fekvő Giant's Causeway-t (az Óriások Útja) keressük fel, melyet több ezer különleges alakú bazalt oszlop alkot. Nem véletlenül választották be az UNESCO Világörökségei közé. Délelőtt még láthatjuk a lenyűgöző Dunluce kastélyt, amely a tenger fölé magasodó romjaival idézi fel a múlt idők történelmi hangulatát, majd máris indulunk Bushmills kisvárosába, ahol lehetőség lesz ebédelni is. Délután egy rövid városnézés keretében ismerkedünk É-Írország második legnagyobb városával, Derry-vel: sétálhatunk a XVII. századi városfalak tetején, és érdekes falfestményeket láthatunk. Szállás Sligo környékén. 3. NAP BURREN – MOHER-SZIKLÁK Reggel a Burren Nemzeti Parkba megyünk, ahol több megalitikus sír, kelta kereszt és régi templom található. Egészen különleges növényvilágot csodálhatunk meg a látványos, lapos sziklák között: a sarkköri növényektől egészen a szubtrópusi növényekig találhatunk itt egyedeket. Következő utunk a világhírű Cliffs of Moher-hez vezet, ahol sétát teszünk a kanyargó, meredek, fantasztikus sziklafal mentén, mely 8 km hosszan, 230 m-es óriásként magasodik a félelmetesen morajló Atlanti-óceán fölé. Utunk egyik csúcspontja az itt elénk táruló látvány. Jó idő esetén a tenger felől egy hajókázás keretében is megtekinthetjük a Moher-sziklákat. Szállásunk ennek közelében található, így nem kell már sokat utaznunk. 4. NAP BUNRATTY CASTLE – DINGLE – SLEA HEAD – INCH BEACH – KILLARNEY Ez a nap sem múlhat el történelem nélkül, így első megállónk a Bunratty várkastély, ami az ország egyik legjelentősebb középkori erődje és egyben lakótornya. A mellette lévő skanzenben bepillantást nyerhetünk a XIX. sz-i falusi és kisvárosi életbe is. Innen Limerick érintésével a vadregényes Dingle-félsziget felé vesszük az irányt, ahol az ír vidék lenyűgöző, zöldellő dombjai és az óceán látványa kíséri utunkat. Megállunk egy sétára a széles, homokos Inch Beachen, ahol a friss tengeri szellő és a végtelen horizont nyugalmat áraszt. A nap végén megérkezünk Killarney környékére, és elfoglaljuk szállásunkat (2 éj). 5. NAP RING OF KERRY Reggeli után a világ egyik legszebb panorámaútjának választott Kerry-gyűrűt járjuk be. Az út során lenyűgöző kontraszt tárul elénk: hegyek, tőzegmocsarak, tavak és fantasztikus kilátás az Atlanti-óceánra. A 180 km hosszú úton érintjük az ír nemzeti hős, Daniel O’Connell szülőhelyét is. Az egésznapos túrát számos fotószünettel szakítjuk meg. Élményekkel telve érünk vissza szállásunkra. 6. NAP CAHIR – CASHEL – KILKENNY – DUBLIN Reggel elindulunk a festői Cahir kastélyhoz, amely egy folyóparti szigeten áll, és impozáns tornyaival az egyik legjobban megőrzött középkori erődítmény Írországban. Következőnek a Cashel sziklához látogatunk el, mely szintén Írország egyik fő látványossága. Egykor ez a hely a casheli érsekség székhelye volt. Ma a lenyűgöző sziklák gyűrűjében egy körtornyot, egy gótikus katedrálist és egy román stílusú kápolnát találunk. A különleges épületek megtekintése után folytatjuk utunkat a márványvárosként is emlegetett Kilkennybe. Ez a település adja vissza legjobban egy középkori ír város hangulatát épületeivel, kanyargós utcáival. Kilkenny egyik meghatározó épülete a Kilkenny-kastély, melyet a normannok építettek a XII. században. Le tudjuk fényképezni, de belülről is megtekintjük. Szabadprogramunk során lesz lehetőség megkóstolni a város híres termékét, a vörös sört. Szállás Dublinban (2 éjszaka). 7. NAP DUBLIN Reggeli után buszos városnéző túrára indulunk. Végig hajtunk az O’Connell Streeten, a főutcán, melynek legfőbb nevezetességei az ír hősök tiszteletére készült Emlékezés kertje, a postahivatal, az 1916-os felkelés helyszíne. Ezután átmegyünk a Liffey folyón, ahol a Félpennys hidat is láthatjuk. A Trinity College épületével folytatjuk, melyet I. Erzsébet királynő alapított 1592-ben, ez az ország legrégebbi egyeteme. Régi könyvtárában ősi kódexeket tekinthetünk meg, pl. a Book of Kells-t. Következő állomásunk az elegáns Merrion tér, ahol építészeti remekek és színes, boltíves kapuk találhatók. Ezután a két legnagyobb protestáns templom vár ránk: az írek védőszentjéről elnevezett színes Szent Patrik-székesegyház és a Krisztus Katedrális, melyet 1172-ben az angol-normannok építettek egy korábbi, vikingek által emelt templom helyébe. A híres Guinness sörgyárnál folytatjuk kirándulásunk. Az 1904-ben nyílt Guinness Storehouse-t raktárként használták, ma azonban a Guinness történetét bemutató múzeum. A látogatók megtekinthetik, hogyan készül az „életelixír”, kezdetektől egészen a fogyasztásig. Természetesen kóstolásra is lesz lehetőség. A Phoenix park érintésével térünk vissza a belvárosba, ahol szabadidőnk lesz. Szállás ugyanott Dublinban. 8. NAP HOWTH PART – MALAHIDE - BUDAPEST Reggel egy kellemes sétával kezdjük a napot a Howth festői tengerparti útvonalán, majd ellátogatunk a Malahide kastélyhoz, ahol felfedezzük a gazdag történelmi hangulatot árasztó termeket és a gondozott parkot, ahol egy lepkekiállítás is színezi a látványt. Írországtól búcsúzva dél körül a repülőtérre megyünk és Budapestre utazunk.
Az országba való belépéshez útlevél és ETA beutazási engedély kiváltása szükséges (10.000 - Ft).


Kérdés esetén keresse irodánkat bizalommal (utazásszervező: Proko Express Kft., engedélyszám: U-002063).


Nyári csoport programja:

1. NAP Utazás Írországba és Belfast felfedezése Utazás menetrend szerint a reggeli órákban az ír szigetre, ahonnan elindulunk a látnivalók felfedezésére. Belfastba érkezve buszos panoráma városnézésünk alatt megtekintjük többek között az impozáns Városházát, az Operaházat és a berlini fal belfasti alteregóját, a Békevonalat, mely még ma is áll, elválasztva egymástól a katolikus, valamint a protestáns városrészt. Ezután a kikötő felé vesszük az irányt, mely arról is híres, hogy több mint száz évvel ezelőtt itt épült a Titanic, amely 1912-ben Southamptonból indult első, s egyben utolsó útjára. A hajó rövid történetét bemutató látványos kiállításon megismerhetjük a hajógyárat, a hajó belsejét, a végzetes utazást a katasztrófáját, és annak utóéletét. Délután meglátogatunk egy whiskeylepárlót, ahol megismerkedhetünk a nemes nedű gyártási folyamatával és meg is kóstolhatjuk azt. Szállás Belfastban. 2. NAP Óriások Útja, Dunluce vára és Derry falai Reggel az ír sziget egyik leglátványosabb partszakaszát, az Atlanti-óceánnál fekvő Giant's Causeway-t (az Óriások Útja) keressük fel, melyet több ezer különleges alakú bazalt oszlop alkot. Nem véletlenül választották be az UNESCO Világörökségei közé. Délelőtt még láthatjuk a lenyűgöző Dunluce kastélyt, amely a tenger fölé magasodó romjaival idézi fel a múlt idők történelmi hangulatát, majd máris indulunk Bushmills kisvárosába, ahol lehetőség lesz ebédelni is. Délután egy rövid városnézés keretében ismerkedünk É-Írország második legnagyobb városával, Derry-vel: sétálhatunk a XVII. századi városfalak tetején, és érdekes falfestményeket láthatunk. Szállás Sligo környékén. 3. NAP Burren kővidéke és a Moher-sziklák világa Reggel a Burren Nemzeti Parkba megyünk, ahol több megalitikus sír, kelta kereszt és régi templom található. Egészen különleges növényvilágot csodálhatunk meg a látványos, lapos sziklák között: a sarkköri növényektől egészen a szubtrópusi találhatunk itt egyedeket. Következő utunk a világhírű Cliffs of Moher-hez vezet, ahol sétát teszünk a kanyargó, meredek, fantasztikus sziklafal mentén, mely 8 km hosszan, 230 m-es óriásként magasodik a félelmetesen morajló Atlanti-óceán fölé. Utunk egyik csúcspontja az itt elénk táruló látvány. Jó idő esetén a tenger felől egy hajókázás keretében is megtekinthetjük a Moher-sziklákat. Szállásunk ennek közelében található, így nem kell már sokat utaznunk. 4. NAP Várkastélytól az óceánig: Dingle és Inch Beach Ez a nap sem múlhat el történelem nélkül, így első megállónk a Bunratty várkastély, ami az ország egyik legjelentősebb középkori erődje és egyben lakótornya. A mellette lévő skanzenben bepillantást nyerhetünk a XIX. sz-i falusi és kisvárosi életbe is. Innen Limerick érintésével a vadregényes Dingle-félsziget felé vesszük az irányt, ahol az ír vidék lenyűgöző, zöldellő dombjai és az óceán látványa kíséri utunkat. Megállunk egy sétára a széles, homokos Inch Beachen, ahol a friss tengeri szellő és a végtelen horizont nyugalmat áraszt. A nap végén megérkezünk Killarney környékére, és elfoglaljuk szállásunkat (2 éj). 5. NAP Hegyek, tavak és óceán: a Ring of Kerry mentén Reggeli után a világ egyik legszebb panoráma útjának választott Kerry-gyűrűt járjuk be. Az út során lenyűgöző kontraszt tárul elénk: hegyek, tőzegmocsarak, tavak és fantasztikus kilátás az Atlanti-óceánra. A 180 km hosszú úton érintjük az ír nemzeti hős, Daniel O’Connell szülőhelyét is. Az egész napos túrát számos fotószünettel szakítjuk meg. Élményekkel telve érünk vissza szállásunkra. 6. NAP CAHIR – CASHEL – KILKENNY – DUBLIN Reggel elindulunk a festői Cahir kastélyhoz amely egy folyóparti szigeten áll, és impozáns tornyaival az egyik legjobban megőrzött középkori erődítmény Írországban. Következőnek a Cashel sziklához látogatunk el, mely szintén Írország egyik fő látványossága. Egykor ez a hely a casheli érsekség székhelye volt. Ma a lenyűgöző sziklák gyűrűjében egy körtornyot, egy gótikus katedrálist és egy román stílusú kápolnát találunk. A különleges épületek megtekintése után folytatjuk utunkat a márványvárosként is emlegetett Kilkennybe. Ez a település adja vissza legjobban egy középkori ír város hangulatát épületeivel, kanyargós utcáival. Kilkenny egyik meghatározó épülete a Kilkenny-kastély, melyet a normannok építettek a XII. században. Kívülről és belülről is bejárjuk a kastélyt. Szabadprogramunk során lesz lehetőség megkóstolni a város híres termékét, a vörös sört. Szállás Dublinban (2 éjszaka). 7. NAP DUBLIN Reggeli után buszos városnéző túrára indulunk. Végig hajtunk az O’Connell Streeten, a főutcán, melynek legfőbb nevezetességei az ír hősök tiszteletére készült Emlékezés kertje, a postahivatal, az 1916-os felkelés helyszíne. Ezután átmegyünk a Liffey folyón, ahol a Félpennys hidat is láthatjuk. A Trinity College épületével folytatjuk, melyet I. Erzsébet királynő alapított 1592-ben, ez az ország legrégebbi egyeteme. Régi könyvtárában ősi kódexeket tekinthetünk meg, pl. a Book of Kells-t. Következő állomásunk az elegáns Merrion tér, ahol építészeti remekek és színes, boltíves kapuk találhatók. Ezután a két legnagyobb protestáns templom vár ránk: az írek védőszentjéről elnevezett színes Szent Patrik-székesegyház és a Krisztus Katedrális, melyet 1172-ben az angol-normannok építettek egy korábbi, vikingek által emelt templom helyébe. A híres Guinness sörgyárnál folytatjuk kirándulásunk. Az 1904-ben nyílt Guinness Storehouse-t raktárként használták, ma azonban a Guinness történetét bemutató múzeum. A látogatók megtekinthetik, hogyan készül az „életelixír”, kezdetektől egészen a fogyasztásig. Természetesen kóstolásra is lesz lehetőség. A Phoenix park érintésével térünk vissza a belvárosba, ahol szabadidőnk lesz. Szállás ugyanott Dublinban. 8. NAP HOWTH PART – MALAHIDE - BUDAPEST Reggel egy kellemes sétával kezdjük a napot a Howth festői tengerparti útvonalán, majd ellátogatunk a Malahide kastélyhoz, ahol felfedezzük a gazdag történelmi hangulatot árasztó termeket és a gondozott parkot, ahol egy lepkekiállítás is színezi a látványt. Írországtól búcsúzva menetrend függvényében a dél körül a repülőtérre megyünk és Budapestre utazunk.
Az országba való belépéshez útlevél és ETA beutazási engedély kiváltása szükséges (10.000 - Ft).





Kérdés esetén keresse irodánkat bizalommal (utazásszervező: Proko Express Kft., engedélyszám: U-002063).

888 500 Ft/fő-től +
Mór emlékek Andalúziában - Budapest, Repülő

Mór emlékek Andalúziában - Budapest, Repülő  

Spanyolország, Costa del Sol, Malaga
Indulások: 2026.03.06-tól
Időpontok: 6 db
Ellátás: félpanzió
Típus: körutazás
Szállás: Egyéb
Utazás: menetrendszerinti járattal

Program:

Tavaszi csoport programja (a nyári csoport programját lentebb találja): 1. NAP BUDAPEST – MALAGA – COSTA DEL SOL Menetrend függvényében, várhatóan a kora reggeli órákban a Liszt Ferenc Repülőtérről utazás Malagába. Megérkezésünk után séta a központban, mely során megtekintjük a több, mint fél milliós város fő látványosságait. A kikötőnél nagyon szép sétány fogad bennünket, látványos a katedrális, melyen a hosszantartó építése miatt több építészeti stílus is megjelenik. Tovább haladva a Plaza de la Merced térre érkezünk, ahol Picasso szülőháza is található, ezt követi a Larios főutca. Meg kell említeni a város másik ismert szülöttét, a híres színészt, Antonio Banderas-t is. Délután transzfer a Costa del Sol tengerparti szakaszán lévő szállodába (5 éj). A szobák elfoglalása után le lehet menni a tengerpartra. Hotelünk a parttól rövid sétára található. Vacsora. 2. NAP GRANADA Reggelit követően a granadai Alhambrába látogatunk el, mely a világ talán legszebb mór kastélya, ezért is került be a Világörökségek közé. Alhambra területe volt az a „kis sziget” melyet az arabok legtovább birtokoltak Európában. A labirintusszerű várkastély építészeti szempontból páratlan a kontinensen. Gyönyörűek a kertjei, lenyűgözőek az épület belső díszítései. Elsősorban a falak díszítettsége, a sok márvány és az érdekes arab motívumok teszik egyedülállóvá a palotát. A csodaszép Generalife mediterrán növényei közt vannak olyanok, melyeket még a mórok telepítettek a parkba. Ezt követően lemegyünk a városba, ahol a Katolikus királyok (Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd) temetkezési kápolnáját és Európa egyetlen fennmaradt karavánszeráját tekintjük meg. Szabadidőben vásárlási lehetőség az arab világot idéző selyembazárban. Vacsorára érünk vissza szállásunkra (Az Alhambra jegyeket a jelentkezéskor leadott előzetes igények alapján vásároljuk meg. A helyszínen jegyvásárlás nem lehetséges). 3. NAP GIBRALTÁR Reggeli után, aki szeretne kimehet a szállodától pár percre lévő tengerpartra és pihenhet, vagy részt vehet egy fakultatív kiránduláson, mely során a sziklára épült városállamhoz, Gibraltárhoz látogatunk el. Gyalog lépünk be a határon, ahonnan helyi kisbusszal folytatjuk programunkat. A határátlépéshez személyi igazolvány vagy útlevél szükséges. Alaposan bejárjuk az Alsóvárost, ami igen változatos képet nyújt erőd falaival, különböző vallásokhoz tartozó templomaival. Majd felmegyünk a híres fehér sziklára. Itt található egy vízesés, amely mesterséges, a tengerből szűrt ivóvíz mellékterméke, továbbá egy mecset, egy arab erőd és az Európa pont, ahonnan Afrikáig elláthatunk. Meglátogatunk egy káprázatos cseppkőbarlangot, majd találkozunk a szikla majmaival, kik vidáman élik életüket. Gyönyörködhetünk ugrándozásukban, pajkos játékukban, és ahogy egymást kurkásszák. A magasból csodálhatjuk a tájat, hisz belátjuk az egész öblöt hatalmas hajóforgalmával. Elképesztő látvány! Végezetül pihenhetünk, ebédelhetünk, és természetesen vásárolhatunk a szabad vámterületű boltok sokaságában. Gibraltár fakultatív kirándulás: 85 € (belépővel). A fakultatív kirándulásokat minimum 20 fő jelentkezése esetén indítja a partner iroda. Programunk befejezése után visszamegyünk szállodánkhoz. Ezt követően, akinek kedve van, vacsora elött lemehet a tengerpartra. 4. NAP RONDA – CORDOBA Reggeli után indulunk Rondába. A neve megtévesztő lehet, hisz Andalúzia egyik legaranyosabb, sziklára épült településéről van szó. Fő látnivalók: az Új Híd, a bikaviadal Aréna és a Főtér épületei. A hídról mesés a rálátás a környékre és száz méter mély szurdokba. Rondát elhagyva folytatjuk utunkat Cordobába. A városban a mór építészet egyik legszebb alkotása található, ez a Mezquita, mely Világörökség. A monumentális épület a világ legkülönlegesebb mecsetje, amelyben 850 oszlop, és egy keresztény templom(!) is fellelhető. Ilyen jellegű építményt sehol máshol a világon nem találhatunk. Az óvárosi sétánk során felkeressük a Virágok utcáját, Európa legrégebbi fürdőjét és a Guadalquivir folyón átívelő római kori hidat is. A hófehér házakkal tarkított, kanyargós utcákon sétálva sok bájos belső kertet (patiot) láthatunk. A tartalmas nap végén visszatérünk szállásunkra. 5. NAP SEVILLA Reggeli után pihenés a szálloda medencéjénél, vagy fakultatív kirándulás Andalúzia központjába, a történelmi Sevillába. Megérkezésünk után először a felbecsülhetetlen értékekkel rendelkező Katedrálist nézzük meg, melyben Kolumbusz síremléke is található. Belső díszítése miatt mondják, hogy ez Spanyolország egyik legszebb vallási helye. Sétánk során felkeressük az Alcázart, amelyet a keresztény uralkodó építtetett mór stílusban. A várost ezen kívül is számtalan szép palota és díszes épület tarkítja. Megtekintjük a szemkápráztató Plaza de Españát, melynek hatalmas méreteivel alig tudunk betelni. Az épület homlokzatát borító csempéken a spanyol történelem neves eseményei láthatóak. A Guadalquivir folyóparton lefényképezhetjük a közel 800 éves Aranytornyot, majd élményekkel telve utazunk vissza szállásunkra. Sevilla fakultatív kirándulás (2 belépővel): 120 €. 6. NAP MALAGA – BUDAPEST Reggeli után indul buszunk Malagába, a repülőtérre, ahonnan hazarepülünk Budapestre. Járatunk várhatóan a déli órákban landol a Liszt Ferenc Budapest Nemzetközi Repülőtéren.


Kérdés esetén keresse irodánkat bizalommal (utazásszervező: Proko Express Kft., engedélyszám: U-002063).

Nyári csoport programja:
1. NAP Megérkezés Malagába, a Costa del Sol kapujába Menetrend függvényében, várhatóan a reggeli órákban a Liszt Ferenc Repülőtérről utazás Malagába. Megérkezésünk után séta a központban, mely során megtekintjük a több mint fél milliós város fő látványosságait. A kikötőnél nagyon szép sétány fogad bennünket, látványos a katedrális, melyen több építészeti stílus is megjelenik . Tovább haladva a Plaza de la Merced térre érkezünk, ahol Picasso szülőháza is található, ezt követi a Larios főutca. Meg kell említeni a város másik ismert szülöttét, a híres színészt, Antonio Banderas-t is. Szabadprogram alatt aki szeretné megtekinteni a Picasso házat, azoknak irodánk megvásárolja a belépőjegyeket. (Ehhez szükséges, hogy az útra történő jelentkezéskor ezt az igény irodánknak jelezzék. Fizetés a helyszínen, várható ár: kb. 13 €.) Délután transzfer a Costa del Sol tengerparti szakaszán lévő szállodába (5 éj). Hotelünk a parttól rövid sétára található. A szobák elfoglalása után érdemes a tengerpartra lemenni. Vacsora. 2. NAP Granada, ahol a mór múlt életre kel Reggelit követően a granadai Alhambrába látogatunk el, mely a világ talán legszebb mór kastélya, ezért is került be a Világörökségek közé. Alhambra területe volt az a „kis sziget” melyet az arabok legtovább birtokoltak Európában. A labirintusszerű várkastély építészeti szempontból páratlan a kontinensen. Gyönyörűek a kertjei, lenyűgözőek az épület belső díszítései. Elsősorban a falak díszítettsége, a sok márvány és az érdekes arab motívumok teszik egyedülállóvá a palotát. A csodaszép Generalife mediterrán növényei közt vannak olyanok, melyeket még a mórok telepítettek a parkba. Ezt követően lemegyünk a városba, ahol a Katolikus királyok (Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd) temetkezési kápolnáját és Európa egyetlen fennmaradt karavánszeráját tekintjük meg. Szabadidőben vásárlási lehetőség az arab világot idéző selyembazárban. Vacsorára érünk vissza szállásunkra (Az Alhambra jegyeket a jelentkezéskor leadott előzetes igények alapján vásároljuk meg. A helyszínen jegyvásárlás nem lehetséges). 3. NAP Európa szikláján – kirándulás Gibraltárra Reggeli után, aki szeretne kimehet a szállodától pár percre lévő tengerpartra és pihenhet, vagy részt vehet egy fakultatív kiránduláson, mely során a sziklára épült városállamhoz, Gibraltárhoz látogatunk el. Gyalog lépünk be a határon, ahonnan helyi kisbusszal folytatjuk programunkat. A határátlépéshez személyi igazolvány vagy útlevél szükséges. Alaposan bejárjuk az Alsóvárost, ami igen változatos képet nyújt erőd falaival, különböző vallásokhoz tartozó templomaival. Majd felmegyünk a híres fehér sziklára. Itt található egy vízesés, amely mesterséges, a tengerből szűrt ivóvíz mellékterméke, továbbá egy mecset, egy arab erőd és az Európa pont, ahonnan Afrikáig elláthatunk. Meglátogatunk egy káprázatos cseppkőbarlangot, majd találkozunk a szikla majmaival, kik vidáman élik életüket. Gyönyörködhetünk ugrándozásukban, pajkos játékukban, és ahogy egymást kurkásszák. A magasból csodálhatjuk a tájat, hisz belátjuk az egész öblöt hatalmas hajóforgalmával. Elképesztő látvány! Végezetül pihenhetünk, ebédelhetünk, és természetesen vásárolhatunk a szabad vámterületű boltok sokaságában. Gibraltár fakultatív kirándulás: 38.000,- Ft belépővel. A fakultatív kirándulásokat minimum 20 fő jelentkezése esetén indítja a partner iroda. Programunk befejezése után visszamegyünk szállodánkhoz. Ezt követően, akinek kedve van ezt követően fürödhet, napozhat a szállodánál, vagy a tengerparton. 4. NAP RONDA – CORDOBA Reggeli után indulunk Rondába. A neve megtévesztő lehet, hisz Andalúzia egyik legaranyosabb, sziklára épült településéről van szó. Fő látnivalók: az Új Híd, a bikaviadal Aréna és a Főtér épületei. A hídról mesés a rálátás a környékre és száz méter mély szurdokba. Rondát elhagyva folytatjuk utunkat Cordobába. A városban a mór építészet egyik legszebb alkotása található, ez a Mezquita, mely Világörökség. A monumentális épület a világ legkülönlegesebb mecsetje, amelyben 850 oszlop, és egy keresztény templom(!) is fellelhető. Ilyen jellegű építményt sehol máshol a világon nem találhatunk. Az óvárosi sétánk során felkeressük a Virágok utcáját, Európa legrégebbi fürdőjét és a Guadalquivir folyón átívelő római kori hidat is. A hófehér házakkal tarkított, kanyargós utcákon sétálva sok bájos belső kertet (patiot) láthatunk. A tartalmas nap végén visszatérünk szállásunkra. 5. NAP Katedrálisok, királyi udvarok Sevillában Reggeli után pihenés a szálloda medencéjénél, vagy fakultatív kirándulás Andalúzia központjába, a történelmi Sevillába. Megérkezésünk után először a felbecsülhetetlen értékekkel rendelkező Katedrálist nézzük meg, melyben Kolumbusz síremléke is található. Belső díszítése miatt mondják, hogy ez Spanyolország egyik legszebb vallási helye. Sétánk során felkeressük az Alcázart, amelyet a keresztény uralkodó építtetett mór stílusban. A várost ezen kívül is számtalan szép palota és díszes épület tarkítja. Megtekintjük a szemkápráztató Plaza de Españát, melynek hatalmas méreteivel alig tudunk betelni. Az épület homlokzatát borító csempéken a spanyol történelem neves eseményei láthatóak. A Guadalquivir folyóparton lefényképezhetjük a közel 800 éves Aranytornyot, majd élményekkel telve utazunk vissza szállásunkra. Sevilla fakultatív kirándulás (2 belépővel): 120 €. 6. NAP Utolsó séta a tengerparton, hazautazás Reggeli után szabadprogram ekkor is le lehet menni egy rövid időre a tengerpartra vagy lehet sétálni a belvárosban. A menetrend függvényében, indul buszunk Malagába, a repülőtérre, ahonnan hazarepülünk Budapestre. Járatunk várhatóan az esti órákban landol a Liszt Ferenc Budapest Nemzetközi Repülőtéren.


Kérdés esetén keresse irodánkat bizalommal (utazásszervező: Proko Express Kft., engedélyszám: U-002063).

499 500 Ft/fő-től +
A rettenthetetlenek földjén - Skócia - Budapest, Repülő

A rettenthetetlenek földjén - Skócia - Budapest, Repülő  

Egyesült Királyság, Skócia, Edinburgh
Indulások: 2026.04.29-tól
Időpontok: 2 db
Ellátás: reggeli
Típus: körutazás
Szállás: Egyéb
Utazás: menetrendszerinti járattal

Program:

Tavaszi csoport programja (a nyári csoport programját lentebb találja):

1. NAP BUDAPEST – EDINBURGH – FALKIRK KERÉK – STIRLING – GLASGOW Menetrend függvényében repülés Budapestről Skóciába. Érkezés után irány a Falkirk kerék, a XXI. sz. kiemelkedő technikai vívmányának tartott emelőszerkezet. Következő programunk az ország egyik legnagyobb és – úgy építészetileg, mint történelmileg –, legfontosabb vára, a Stirling vár Neve a skót függetlenségi harcokhoz kapcso¬lódik. A Stuartok idején épült újjá és vált királyi rezidenciává. Itt koronázták meg Stuart Máriát és keresztelték meg fiát, Jakabot. Késő délutáni programunk során panoráma városnézést tartunk Glasgow-ban, Skócia legnagyobb városában. Keleti részén fekszik a Szent Mungo katedrális, amely a legrégibb és legnagyobb épségben megmaradt középkori skót templom. Láthatjuk a központban lévő George teret, a nyugati városrészben található Kelvingrove Galériát és a vele szemben álló Glasgow-i Egyetem hatalmas épületét is. Szállás Glasgow környékén. 2. NAP LOCH LOMOND – INVERARAY – GLENCOE – FT. WILLIAM – LOCH NESS Reggel a „skóciai tavak királynőjéhez”, a Loch Lomondhoz utazunk, mely Nagy-Britannia legnagyobb víztömegű tava. Ez Skócia első nemzeti parkja, mely már a Felföldhöz tartozik. Hajdanán itt bujkált a híres-hírhedt rablóvezér, Rob Roy. Jellegzetes felföldi tájakon haladunk, majd megállunk az impozáns Inveraray kastélynál, mely évszázadokig az Argyll család székhelye volt. 43 évbe telt mire felépítették, aztán 1877-ben részben leégett, később helyreállították. A kastély szobái a Campbell klán történetét mutatják be, amely egykor az egyik leghatalmasabb volt az országban. Délután áthaladunk a komor szépségű Glencoe-szoroson, amelyhez az ország történelmének egyik legvéresebb eseménye fűződik („glencoe-i mészárlás” 1692-ben). A „Nagy Völgyön” keresztül érkezünk szállásunkra, ami a Loch Ness közelében lesz (2 éjszaka). 3. NAP ROGIE FALLS – LOCH CARRON – SKYE SZIGET – EILEAN DONAN – URQUHART Ma először a festői Rogie Falls vízesésnél teszünk egy kis erdei sétát, majd a kietlen Felföldön, lélegzetelállító úton haladunk a Loch Carron mentén. A táj drámai szépségű: mély tavak, zöldellő hegyoldalak színesítik az utat. Ezután átkelünk a Skye szigetre egy magas hídon, ahonnan teljes panoráma nyílik a tengeröbölre. A szigetről visszatérve egy hajókirándulásra mehetünk, melynek során egy másik perspektívából is gyönyörködhetünk a látványban és szerencsés esetben fókákat, esetleg vidrákat is láthatunk. A déli órákban felkeressük a Hegylakó című filmből is híressé vált Eilean Donan Castle-t, amelyet Skócia leggyakrabban fotózott váraként tartanak számon. A szépséges Glen Shiel völgyön át visszatérünk a Loch Nesshez, ahol napi utolsó látványosságaképp megtekintjük Skócia talán legromantikusabb várkastélyának, az Urquhartnak romjait, ahonnan csodálatos a kilátás a környező hegyekre és a tóra. Talán felbukkan a messze földön híres szörny, Nessie is. Szállás, mint előző nap. 4. NAP INVERNESS – ELGIN – WHISKYLEPÁRLÓ – ABERDEEN Reggeli után Inverness felé indulunk, át is haladunk a Felföld fővárosán, majd elhaladunk az utolsó skót felkelést lezáró cullodeni csata mezője mellett. Megtekintjük a Felföld egyik leghangulatosabb középkori kastélyát, a Cawdor Castle-t és annak kertjét is. Következő megállónk Elgin, egy bájos, történelmi város Északkelet-Skóciában, híres a lenyűgöző, romos katedrálisáról, amelyet gyakran „Észak fényének" is neveznek. A város a Speyside whisky régió kapujaként is ismert, kiváló kiindulópont a közeli lepárlók felfedezéséhez, egyet mi is meglátogatunk. Este érünk szállásunkra, Aberdeenbe. 5. NAP DUNNOTTAR – GLAMIS – ST. ANDREWS Mai programunk a meredek tengerpartra épült Dunnottar vár romjainál kezdjük. Egy kis fotószünet után felkeressük a tündér- vagy kísértetkastélynak nevezett Glamis Castle-t is, mely Nagy-Britannia egyik leghíresebb várkastélya. Itt nevelkedett gyermek korában Elizabeth Bowes-Lyon, II. Erzsébet királynő édesanyja. Évszázadok óta baljós és tragikus események színhelye volt e kastély. Állítólag sok a visszajáró szellem, ami még különlegesebbé teszi a hely hangulatát. Délután Skócia gyöngyszemével, St. Andrews-zal ismerkedhetünk meg. Sétánk során láthatjuk a csodálatos tengerpartot, mellette a középkori vár és katedrális romjait és a látványos golfpályákat és egyetemét is, ahova Vilmos herceg és Katalin hercegnő járt. Ezt követően átkelünk a Forth folyó közúti hídján, ahonnan kiváló rálátás nyílik a XIX. század technikai bravúrjának tartott vasúti hídra, amelyet 2015-ben az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánított. Szállásunk Skócia legszebb városában, Edinburgh-ban lesz. 6. NAP ROSSLYN KÁPOLNA – EDINBURGH – BUDAPEST Utolsó napunkat a Da Vinci kód című film (könyv) által híressé vált titokzatos Rosslyn kápolna megtekintésével kezdjük. Visszatérve Edinburgh-ba, városnézésre indulunk: az óváros az UNESCO Világörökség része. Felfedezzük az Újvárost is, kívülről láthatjuk a Holyrood palotát, mely az uralkodó hivatalos skóciai rezidenciája, elhaladunk a Calton domb mellett is. Programunkat a királyi vár meglátogatásával folytatjuk. Itt őrizik többek között a skót koronázási ékszereket is. Kora délután szabadidő, ezalatt felkereshetjük a Royal Mile-t, a Princess Street-et, vagy betérhetünk egy pub-ba a Rose Streeten. A délutáni órákban transzfer a repülőtérre és hazarepülünk Budapestre. (Menetrend módosulás esetén a programok sorrendjében változás lehetséges).
Az országba való belépéshez útlevél és ETA beutazási engedély kiváltása szükséges (10.000,- Ft).


Kérdés esetén keresse irodánkat bizalommal (utazásszervező: Proko Express Kft., engedélyszám: U-002063).

Nyári csoport programja:

1. NAP Repülés Skóciába: Falkirk, Stirling, Glasgow Menetrend függvényében repülés Budapestről Skóciába. Érkezés után irány a Falkirk kerék, a XXI. sz. kiemelkedő technikai vívmányának tartott emelőszerkezet. Következő programunk az ország egyik legnagyobb és – úgy építészetileg, mint történelmileg – legfontosabb vára, a Stirling vár, melynek neve a skót függetlenségi harcokhoz kapcsolódik. A Stuartok idején épült újjá és vált királyi rezidenciává. Itt koronázták meg Stuart Máriát és keresztelték meg fiát, Jakabot. Késő délutáni programunk során panoráma városnézést tartunk Glasgow-ban, Skócia legnagyobb városában. Keleti részén fekszik a Szent Mungo katedrális, amely a legrégibb és legnagyobb épségben megmaradt középkori skót templom. Láthatjuk a központban lévő George teret, a nyugati városrészben található Kelvingrove Galériát és a vele szemben álló Glasgow-i Egyetem hatalmas épületét is. Szállás Glasgow környékén. 2. NAP Felföldi tájak: Inveraray, Glencoe, Loch Ness Reggel a „skóciai tavak királynőjéhez”, a Loch Lomondhoz utazunk, mely Nagy-Britannia legnagyobb víztömegű tava. Ez Skócia első nemzeti parkja, mely már a Felföldhöz tartozik. Hajdanán itt bujkált a híres-hírhedt rablóvezér, Rob Roy. Jellegzetes felföldi tájakon haladunk, majd megállunk az impozáns Inveraray kastélynál, mely évszázadokig az Argyll család székhelye volt. 43 évbe telt mire felépítették, aztán 1877-ben részben leégett, később helyreállították. A kastély szobái a Campbell klán történetét mutatják be, amely egykor az egyik leghatalmasabb volt az országban. Délután áthaladunk a komor szépségű Glencoe-szoroson, amelyhez az ország történelmének egyik legvéresebb eseménye fűződik („glencoe-i mészárlás” 1692-ben). A „Nagy Völgyön” keresztül érkezünk szállásunkra, ami Loch Ness közelében lesz (2 éjszaka). 3. NAP Skye szigete és Eilean Donan legendás vára Ma először a festői Rogie Falls vízesésnél teszünk egy kis erdei sétát, majd a kietlen Felföldön, lélegzetelállító úton haladunk a Loch Carron mentén. A táj drámai szépségű: mély tavak, zöldellő hegyoldalak színesítik az utat. Ezután átkelünk a Skye szigetre egy magas hídon, ahonnan teljes panoráma nyílik a tengeröbölre. A szigetről visszatérve egy hajókirándulásra mehetünk, melynek során egy másik perspektívából is gyönyörködhetünk a látványban és szerencsés esetben fókákat, esetleg vidrákat is láthatunk. A déli órákban felkeressük a Hegylakó című filmből is híressé vált Eilean Donan Castle-t, amelyet Skócia leggyakrabban fotózott váraként tartanak számon. A szépséges Glen Shiel völgyön át visszatérünk a Loch Nesshez, ahol megtekintjük Skócia talán legromantikusabb várkastélyának, az Urquhartnak romjait, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a környező hegyekre és a tóra. Talán felbukkan a messze földön híres szörny, Nessie is. Szállás, mint előző nap. 4. NAP Inverness, Elgin és a Speyside whisky útján Reggeli után Inverness felé indulunk, át is haladunk a Felföld fővárosán, majd elhaladunk az utolsó skót felkelést lezáró cullodeni csata helyszíne mellett. Megtekintjük a Felföld egyik leghangulatosabb középkori kastélyát, a Cawdor Castle-t és annak kertjét is. Következő megállónk Elgin, egy bájos, történelmi város Északkelet-Skóciában, híres a lenyűgöző, romos katedrálisáról, amelyet gyakran „Észak fényének" is neveznek. A város a Speyside whisky régió kapujaként is ismert, kiváló kiindulópont a közeli lepárlók felfedezéséhez, egyet mi is meglátogatunk. Este érünk szállásunkra, Aberdeenbe. 5. NAP Dunnottar szikláin és Glamis kastélyában Mai programunk a meredek tengerpartra épült Dunnottar vár romjainál kezdjük. Egy kis fotószünet után felkeressük a tündér- vagy kísértetkastélynak nevezett Glamis Castle-t is, mely Nagy-Britannia egyik leghíresebb várkastélya. Itt nevelkedett gyermek korában Elizabeth Bowes-Lyon, II. Erzsébet királynő édesanyja. Évszázadok óta baljós és tragikus események színhelye volt e kastély. Állítólag sok a visszajáró szellem, ami még különlegesebbé teszi a hely hangulatát. Délután Skócia gyöngyszemével, St. Andrews-zal ismerkedhetünk meg. Sétánk során láthatjuk a csodálatos tengerpartot, mellette a középkori vár és katedrális romjait és a látványos golfpályákat és egyetemét is, ahova Vilmos herceg és Katalin hercegnő járt. Ezt követően átkelünk a Forth folyó közúti hídján, ahonnan kiváló rálátás nyílik a XIX. század technikai bravúrjának tartott vasúti hídra, amelyet 2015-ben az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánított. Szállásunk Skócia legszebb városában, Edinburgh-ban lesz. 6. NAP Rosslyn-kápolna, Edinburgh és hazautazás Utolsó napunkat a Da Vinci kód című film (könyv) által híressé vált titokzatos Rosslyn kápolna megtekintésével kezdjük. Visszatérve Edinburgh-ba, városnézésre indulunk: az Óváros az UNESCO Világörökség része. Felfedezzük az Újvárost is, kívülről láthatjuk a Holyrood palotát, mely az uralkodó hivatalos skóciai rezidenciája, elhaladunk a Calton domb mellett is. Programunkat a királyi vár meglátogatásával folytatjuk. Itt őrzik többek között a skót koronázási ékszereket is. Kora délután szabadidő, ezalatt felkereshetjük a Royal Mile-t, a Princess Street-et, vagy betérhetünk egy pub-ba a Rose Streeten. A délutáni órákban transzfer a repülőtérre és haza repülünk Budapestre. (Menetrend módosulás esetén a programok sorrendjében változás lehetséges).
Az országba való belépéshez útlevél és ETA beutazási engedély kiváltása szükséges (10.000,- Ft).






Kérdés esetén keresse irodánkat bizalommal (utazásszervező: Proko Express Kft., engedélyszám: U-002063).

689 500 Ft/fő-től +

Skócia, a legendák földje, mely az összetett történelmével és a buja tájaival a kalandvágyó természetünknek kihívást jelent. Ez a hely mindenki számára tartogat valamit, bár Skócia egy kis ország, azonban nagy hatással van azokra, akik keresztül mennek rajta. Az ideutazás megszervezéséhez segítséget nyújthat az alábbi lista Skócia legnépszerűbb turisztikai látványosságairól...

 

Luskentyre-strand 

A Luskentyre-strand a Külső-Hebridákon a Dél-Harris sziget nyugati partjánál terül el. Az egyik legszebb színes partmenti terület Skóciában, a kék-zöld csillogó tenger a krémszínű homok és a vibráló zöld hegyoldal kontrasztjával lenyűgöző látványt nyújt. A nyugodt és időtlen Luskentyre-strand elnyerte Nagy-Britannia legjobb strandja minősítést.

Loch Ness

Az egyik leghíresebb tó a világon, a Ness-tó (Loch Ness) amely a második legnagyobb tó Skóciában a Lomond-tó (Loch Lemond) után (a nagy mélységének köszönthetően ez a legnagyobb térfogatú tó is). A legtöbb pontján mért szélessége körülbelül egy mérföld, egy tengeri szörny legendájáról várt híressé. Nessie vált a leghírhedtebb mitikus lénnyé a modern időkben, aki a legenda szerint a tóban él. Ezt a misztikus helyet nem szabad elszalasztani egy Skóciába tett látogatás során, és talán még Nessie-t is megpillanthatja az idelátogató!

Ben Nevis

A Skót-felföld belsejében található a Ben Nevis, az Egyesült Királyság legmagasabb csúcsa, amely elképesztően gyönyörű panorámát nyújt, és történelmi hangulata van. A Ben Nevis vonzza a látogatókat, túrázókat és hegymászók számára is egyaránt vonzó úti cél lehet a környező hegyvidék nyugalma. A hegy egy része úton könnyen megközelíthető, amely cikk-cakkos vonalban, kanyargósan vezet felfelé a hegy Dél-nyugati oldalán, a hegyoldal Észak-nyugati sziklái kizárólag képzett és tapasztalt hegymászók számára ajánlottak csak.

Eilean Donan

Eilean Donan egy kis sziget a Duich-tónál (Loch Duich) a skót felföld nyugati részén. Egy gyaloghídon keresztül csatlakozik a szárazfölddel, a sziget fő látványossága a festői középkori vár. Az eredeti vár XIII. század elején épült és védelmi funkciókat szolgált a viking támadásokkal szemben. Ma, a kastély az egyik legtöbbet fényképezett műemlék Skóciában és népszerű helyszíne esküvőknek és filmes helyszíneknek is. Feltűnt a „Highlander” vagy „A világ nem elég” című film egyes jeleneteiben is.

Edinburgh-kastély

Edinburgh-kastély egy csodálatos példája a skót építészetnek, de egyben ideológiai, politikai és katonai jelentőséggel is bírt. Magasan, egy vulkáni eredetű hegycsúcson áll ez a monumentális épület, amely egy mérföldről minden irányból látható, így megfélemlítőnek tűnhetett az ellenség számára. Az Edinburgh-kastélynak a skót történelem nagy csatáiban jelentős szerepe, és katonai stratégiai jelentősége volt. A vár fontos szimbóluma a kitartásnak és a függetlenségnek, az Edinburgh-vár az egyik legnépszerűbb turisztikai látványosság Skóciában.