Létezik egy hatszótagú szanszkrit mantra, vagy nevezhetjük énekszónak is, mely a buddhisták körében nagy spirituális jelentőséggel bír. Így hangzik: om mani padme hum, mely azt jelenti: „Nézd csak a drágakövet a lótuszban!”. Ez egyfajta könyörgés Avalokiteshvarához, a négykarú felvilágosult bodhisattvához, aki megtestesíti Buddha minden könyörületét. Természetesen a mantra valódi jelentése ennél mélyebben keresendő. Egyik mantra sem fordítható le egyszerű mondatként, hiszen Buddha összes tanításának lényegét hordozza.

Tehát e mantra ismételgetése egy rózsafüzérrel a kézben a legnépszerűbb vallási gyakorlat a tibeti buddhizmusban, hiszen ez vezet felszabaduláshoz és a végső megvilágosodáshoz. Tibetben ez a mantra mindenütt megtalálható – imazászlókon, imamalmokon, papírtekercseken, sőt különböző faragványokon. Kövekbe, sziklákba belevésve, vagy éppen festve is találkozhatunk velük az elegáns tibeti írással, olykor különleges színekben pompázva.

Ezek a Mani-kövek díszítik a tibeti tájat. Kolostorok közelében, falvak, utak, folyók, hosszú falak mentén elhelyezve tárulnak szemünk elé. Sokszor többet raknak egymás mellé, kőhalmokat képezve, melyek hegyi ösvények csúcsainál, települések széleinél találhatók, egyféle üdvözlésként vagy ajánlatként. A Mani-kövek készítését meditációnak tartják. A szerzetesek, a helyiek mind vésnek köveket, melyeket majd a kőhalmokhoz tesznek, így azok idővel nagyobbak és nagyobbak lesznek. Így jött létre a Yushu tibeti autonóm prefektúrabeli Xinzhai falu kőhalma is, mely 300 méter hosszú, 80 méter széles és 4 méter magas. Becslések szerint 2 milliárd Mani-kő lehet benne, melyek 200 év alatt gyűltek össze.

Ez a világ legnagyobb Mani-kőhalma. Mani-köveket a környező országokban, így Nepálban és Bhutánban is találhatunk, ahol a buddhizmust gyakorolják. A nepáli Himalájában több helyen is hatalmas sziklák oldalába vésett, festett mantrákkal találkozhatunk.

Természetesen a buddhizmus bölcsőjében, Indiában is láthatunk Mani-köveket, főként kolostorok közelében. Pontosan nem tudjuk, hogy a mantra mikor jött használatba, de a legkorábbi említés a X-XI. századból való Karandavyuha Sutrából, mely maga a IV. század végén jött létre, szintén egy korábbi forrás szerint.